Mátészalka története

Mátészalka keletkezése
A város területén a Káta nemzetségnek voltak birtokai a XI-XII. században. A helységre vonatkozó írásos emlékek szintén későn, a XIII. század első felében tűnnek fel először. Ezek az okleveles említések különböző változatban említik Mátészalka nevét.
Mátészalka két egymástól független településből, Mátéból és Szalkából keletkezett. Kettő közül Szalka a régebbi. Királyi birtoktestekből szakadhattak ki. Először 1231-ben Villa Mathei alakban Máté nevű településnek van írásos említése. Szalka alapítójáról kevesebbet tudunk. Szirmai Antal szerint a falu a Zalka(i) családé volt. A tatárjárás után 1260-ban Máté, Zalka comes fia népesítette a helységeket be, s nevét is róla vette fel. A tatárjárás pusztította el Cserépház és Veresház helységeket, megmaradt lakosait IV. Béla Mátészalkára telepítette. 1268-ban Szalkát V. István elajándékozta a Kárászi család ősének, Ványi Sándornak.
1325-ben, egy összesítésben két Szalka is szerepelt: Kylzalka és Belzalka. 1362-ben már Mátészalka néven említi egy okirat: Mathyezalka - a mai név csak később alakult ki.
A régi település magját a mai Kossuth, Dózsa György, Széchenyi, Budai Nagy Antal és Rákóczi utcák alkotják. Ez vezethetett a védelmileg fontos Fellegvárhoz. Az ezzel párhuzamosan kialakult József Attila és Zöldfa utcák pedig a Vásárosnamény-Nagykároly útvonal. A régi falukép egyszerű, sőt szegényes volt. Szalka a mocsaras területen helyezkedett el, ami többször szenvedett a Kraszna áradásától. A községi elöljáróság már 1795-ben figyelmeztette a lakosságot a vizek levezetésére.
A XVIII. század földesurai a mezővárosok jobbágysorba taszítására törekedtek, amit az 1767-es úrbéri rendeletben el is értek. A település mezővárosi jellege azonban nem szűnt meg, de csak a XIX. század első felében tért magához. 1849 után Mátészalka területi központ lett, 1863-ban pedig posta- és adóhivatallal rendelkezett.
Mátészalka gazdasági és ipari fejlődésének új szakaszát jelentette a vasútvonalak megépítése, ami a községet csomóponttá tette. Ekkor jelennek meg a városi igények kielégítésére törekvő üzletek: textil-, ruha-, cipő- és péküzletek nyíltak. Pénteken állandó heti piac volt.
A XIX.-XX. század
A gyorsabb urbanizációs korszak a XIX. század utolsó negyedére tehető, korszerű mezőgazdasági gyártelep létesült, vasútvonalak épültek, fejlődött kereskedelme, mezőgazdasága. 1888-ban először az országban itt gyulladt ki a villany. Trianon után a csonka Szatmár- Bereg-Ugocsa Vármegye székhelye lett, ami a látványos fejlesztések negyedszázadaként vonult be a város történelmébe. 1945 után 1950-ig még megmaradt mint megyeszékhely, azt követően járási szerepkörű nagyközségként funkcionált. 1969-ben várossá nyilvánították, dinamikus és eredményes városfejlesztő tevékenységéért 1981-ben Hild János emlékérmet kapott. A közel 20 ezer lakosú várost Szatmár fővárosaként is emlegetik, a hozzávetőleg 85 ezer lakost számláló térség gazdasági és kulturális központja. Erre alkalmassá teszi közlekedési csomóponti státusza, hisz öt vasúti vonal, két főközlekedési és több mellékútvonal találkozik területén.
A XX. században nyomda, kórház, öt orvos, főszolgabíróság, tűzoltótestület, polgári iskola és elemi népiskola található a városban. 1905-ben építik át mai helyére a vasútállomást, s az odavezető Kölcsey utcát. 1914-18 között az első világháború megállította a fejlődést, de 1920-tól megyeszékhely lett, s ez adta a városias jelleget. A lakosságszám növekedésével megkezdődtek az építkezések a pályaudvar, a kórház és a vásártér környékén. Ekkor keletkezett az inkább falusias jellegű Újtelep. 1929-ben megépítették a két városrészt összekötő "repülőhidat". Középítkezések is folytak: pl. a régi megyeháza (ma Művelődési Ház), a kórház épülete és a téli gazdasági iskola (ma Mezőgazdasági Szakközépiskola).
Fejlődött az utcák kiépítettsége - a burkolt utcák hossza 6 kilométer-, a házak száma pedig 1589, melyből 11 volt emeletes. 1945 után épült többek között a fűtőház és a mozdonyfordító, elkészült a Járási Kórház új szárnya, valamint a mentőállomás és a gimnázium Kazinczy utcai épülete is.
A 60-as évektől üzemel az 58 °C hőmérsékletű termál vízre települt strandfürdő. A két melegvizes medence és a 33 m-es uszoda kellemes nyári időtöltést biztosít. A Szatmári Múzeum szekérgyűjteménye a maga nemében egyedülálló. Több mint 1200 vállalkozó, 200 kereskedelmi egység, 7 étterem, 3 szálloda áll az idelátogató vendégek, illetve a lakosság szolgálatában. A város négy középiskolájában 3100-an, három általános iskolájában 2500-an tanulnak.1990 óta igen sok kereskedelmi egységgel bővült Mátészalka, továbbá középületekkel - pl. a vasútállomás modern épülete vagy a Széchenyi István Általános Iskola.

Mátészalka ma
A közelmúltban korszerűsített területi kórházban 485 ágyon 86 orvos gondoskodik a betegek ellátásáról. A város nyugati oldalán 100 hektáros teljes infrastruktúrával ellátott ipari park található, melynek területén üzemel többek között a Carl Zeiss Hungária Optikai Kft, a Buchmann-MOM Rt., a MOM Vízméréstechnikai Rt. Jelenleg itt 35-40 hektár szabad terület vár újabb ipartelepítésre.
Minden bizonnyal a város egyik jelentős idegenforgalmi nevezetessége az 1996. augusztus 20-án felavatásra került "Hét vezér díszkút", amely az itt élő szobrászművész, Bíró Lajos alkotása. Mátészalka fekvését tekintve idegenforgalmi kapuja a még érintetlen természeti szépségekkel rendelkező szatmári tájegységnek. A várostól 30 km-nyi távolságra Románia, 50 km-nyire Ukrajna országhatára található.

Mátészalka elérhetősége
A település megközelíthető közúton: a 4-es úton Debrecenig, onnan tovább a 471-esen, de megközelíthető Nyíregyháza felől is, a 41-es úton Vaja felé kell letérni a 49-es útra; vasúton: a Debrecen-Nyírbátor-Mátészalka, a Nyíregyháza-Mátészalka-Zajta, a Csenger-Mátészalka, az Ágerdőmajor-Mátészalka, és a Mátészalka-Záhony vonalon.
 

ÚTVONALTERVEZŐ INDÍTÁSA